Nyílt levél kuba köztársasági elnökéhez

Nyílt levél kuba köztársasági elnökéhez

Tisztelt Miguel Díaz-Canel Bermúdez Elnök elvtárs!

Olvasóközönségem, avagy a Kubai Köztársaság magyarországi barátai, és jómagam nevében üdvözlöm Önt a kubai történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, egyben ünnepe, a Moncada és a Carlos Manuel de Céspedes laktanya ostromának 71. évfordulója alkalmából.

Fidel Castro Ruz főparancsnok vezetésével a kubai forradalmi erők először 1953. július 26-án tettek kísérletet a Batista-rezsim megdöntésére.

A kísérlet akkor nem járt sikerrel de megalapozta a Kubai Forradalom évekkel későbbi fényes diadalát.

Mint azt a kubai és nemzetközi munkásmozgalom történelemkönyvének e dicsőséges fejezetéből tudjuk, a másik kísérlet sikere nyomán 1959. januárjában győzött a Kubai Forradalom és Kuba elindult a szabadság, a szuverenitás, a szocializmus útján, mintegy sarkcsillagként mutatva példát, s adva reményt földünk valamennyi kommunista és egyéb haladó mozgalmának egészen napjainkig.

Az idei év folyamán még január 21-22. között Havannában lezajlott, s a Prensa Latina-Hírügynökség által életre hívott Új Igazság Hadművelet elnevezésű nemzetközi újságírói fórum irányelvei munkánk során továbbra is iránymutatóak.

Mi itt Magyarországon a rendszeres publikációkkal továbbra is föl fogjuk venni a harcot a Kubai Köztársaság jó hírneve, a Kubai Forradalom vívmányainak védelme érdekében.

Fölemeljük szavunkat a szigetországot több mint hat évtizede sújtó gazdasági-pénzügyi és kereskedelmi blokád, valamint az ellenséges, rágalmazó-dezinformációs médiakampányok ellen, melyet az imperialista média gyakorol a Kubai Forradalom ügyének lejáratása érdekében.

Változatlanul kommunikációs felületként vagyunk jelen annak érdekében, hogy a magyar közvélemény objektív tájékoztatást kapjon Kuba mindennapjairól s ezáltal megértse azokat a társadalmi és gazdasági folyamatokat-átalakításokat is, melyeket Kuba egy virágzó és igazságosabb társadalom, egy korszerűbb, hatékonyabban működő szocializmus felé vezető úton hajt végre.

Az említett nemzetközi újságírói fórum nyitónapján Ön egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy szerte ezen a világon minden olyan helyen ahol valamilyen formában működnek alternatív média felületek az imperialista médiadiktátum fősodratú médiáival szemben, mindazok a felületek egy-egy aktív Igazság Hadműveletet jelentenek, a maguk „lövészárkaival….”

Ezúton is biztosíthatom mind Önt, mind pedig Kuba népét hogy a Kubai Köztársaság magyarországi barátait, mindig a „lövészárokban” találja!

Szívélyes üdvözlettel:

Juhász Norbert

A Magyar-Kubai Szolidaritásért főszerkesztője

Categoría
Bloqueo
Solidaridad
RSS Minrex