Publica el periódico digital Nepszava.hu amplio artículo sobre Cuba. (traducción al final).
https://nepszava.hu/3022494_kuba-a-haza-es-a-haladas
publicado por Gyula Hegyi publicista, ex eurodiputado
Kuba, a haza és a haladás
Hatvan éve, 1959 januárjában vonultak be a Fidel Castro vezette forradalmárok Havannába. Alighanem ez volt az első olyan forradalom, amely a televízió jóvoltából vált világeseménnyé. A tudósítóknak nem kellett a tömeg „leírhatatlan lelkesedéséről” beszélni, a tévékamerák olyan össznépi örömünnepet mutattak, amelynek hitelességét nem lehetett kétségbe vonni.
Az elkergetett diktátor, Fulgencio Batista korrupt rendszerét a legtöbb kubai utálta, és már az amerikaiak sem bánták a bukását. Úgy gondolták, hogy a földbirtokosi családból származó, ügyvédnek tanult Castro majd mond néhány forradalmi hangulatú beszédet, aztán az elődeihez hasonlóan megbékél azzal a ténnyel, hogy Kubában minden az Egyesült Államok tulajdonában van. Kaszinók, szállodák, gyárak, olajfinomítók, telefontársaságok – arányosan megosztva a maffia és a komoly nagyvállalatok között.
Az első hónapokban Fidel még latinos angolsággal elismételgette, hogy ő egyáltalán nem kommunista, és Washingtonba is ellátogatott. Aztán mégis szembefordult az Egyesült Államokkal, és szovjet segítséggel megteremtette az amerikai kontinens első szocialista államát.
Az első három évtizedben Kuba a Szovjetunió szövetségese és gazdasági értelemben kitartottja lett. A CIA kudarcba fulladt kísérletei a sziget megszállására és Fidel meggyilkolására jó ürügyet teremtettek a belső elnyomáshoz. Castro ugyanakkor nem a vasfüggönyben, hanem a kivándorló hajókban hitt: akiknek nem tetszett a rendszere, azokat átpakolta Floridába. Még ellenfelei sem tagadhatják, hogy megszüntette az írástudatlanságot, latin-amerikai viszonylatban jó egészségügyet és oktatást teremtett a népe számára. A születéskor várható élettartam elérte, egyes években valamivel meg is haladta az USA átlagát. Ez sok, amúgy nem kommunista amerikait is az ingyenes állami egészségügy hívévé tett. Kuba egy időben saját forradalma katonai exportjával is megpróbálkozott, de ezek a kísérletei elbuktak. Nagyobb sikert ért el az orvosai exportjával. Venezuelában például az orvost addig sohasem látott szegénynegyedekben a kubai doktorok megjelenése készítette elő a talajt Chavez választási győzelméhez.
A Szovjetunió összeomlása és az európai szocializmus kudarca után sokan megjósolták Fidel Castro és a kubai rendszer bukását. Az elmúlt három évtized azonban bebizonyította, hogy a kubai modell az oroszoktól érkező anyagi támogatás nélkül is fenntartható. Gazdasági nehézségek és a szabadságjogok korlátozása árán, de hát Latin-Amerikában a kubainál súlyosabb gondokra és kegyetlenebb elnyomásra is megannyi példát láthatunk. A stabil kormányzással és az óvatos reformokkal sikerült megvédeni a rendszert, amely amúgy kényszerűségből, az energiahordozók hiánya miatt élen jár a környezetileg fenntartható fejlődésben.
Európában sokan megfeledkeznek arról, hogy a világ népességének közel egynegyede ma is kommunista pártok által vezetett, szocialistának nevezett rendszerekben él. Kínát, Vietnamot és más ázsiai országokat persze nehéz összehasonlítani Kubával. De annyiban megegyezik a történelmük, hogy a nyugati hatalmak mindegyikben kegyetlen elnyomóként és gátlástalan kizsákmányolóként léptek fel. A nemzeti függetlenségért vívott harcot mindenütt a kommunisták és szövetségeseik vezették, akik a mai napig erősen nemzeti retorikát használnak. Elsősorban ez ad nekik tartós legitimitást. Míg Közép-Európában a kommunizmus egy a térségünknél elmaradottabb külső hatalom – a Szovjetunió – kiszolgálását jelentette, addig ezekben az országokban modernizációt hozott a központosított fejlesztési politika. A szocialista elvek dogmatikus érvényesítése sok kárt is okozott, de az egészségügy, az oktatás és az elemi létfeltételek jobbak lettek.
A szocializmus és a kapitalizmus ideológiailag ellentétes fogalmak, de gazdaságilag megannyi árnyalat van köztük. A kínai és vietnami vezetők láthatóan ügyesen variálják ezeket. Az új, a magántulajdont legitimáló alkotmány februárra várható elfogadásával a kubai vezetők is erre készülnek. A piacgazdasági reformoktól függetlenül ugyanakkor kevés kubai szeretné visszaállítani az amerikai hegemóniát, hiszen a szigetország egész eddigi történelme a spanyolok és a jenkik elleni szabadságharcról szól.
A hatvan esztendővel ezelőtti forradalom romantikája elenyészett, és a szocializmus mai hívei sem a kollektív cukornád-aratásban látják a baloldali gondolkodás lényegét. De így is történelmi tény marad, hogy egy kicsiny, elmaradott és korrupt függőségben tartott ország pár tucatnyi fiatal forradalmár vezetésével szakítani tudott a világ leghatalmasabb államának a kényszerű gyámságával. Fidel Castróról sok rosszat is el lehet mondani. De a kelet-európai progresszióval szemben számára a „haza vagy haladás” dilemmája értelmezhetetlen volt, számára a kettő végzetesen egyet jelentett.
Cuba la patria y el progreso
https://nepszava.hu/3022494_kuba-a-haza-es-a-haladas
publicado por Gyula Hegyi publicista, ex eurodiputado
Hace sesenta años, en enero de 1959, los revolucionarios dirigidos por Fidel Castro entraron en La Habana. Esa fue probablemente la primera revolución que se convirtió en un asunto mundial gracias a la televisión. Los corresponsales no tenían que hablar sobre el "entusiasmo indescriptible" de la multitud; las cámaras de televisión mostraron una celebración pública cuya autenticidad no podía ser cuestionada. El sistema corrupto del dictador, Fulgencio Batista, fue odiado por la mayoría de los cubanos, y los estadounidenses tampoco lastimaron su caída. Pensaron que Castro, un abogado de una familia de propietarios, diría algunos discursos revolucionarios, y luego, como sus antecesores, se reconciliaba con el hecho de que todo en Cuba es propiedad de los Estados Unidos. Casinos, hoteles, fábricas, refinerías de petróleo, compañías telefónicas, compartidas proporcionalmente entre la mafia y las grandes corporaciones. En los primeros meses, Fidel repitió con su inglés latino, diciendo que no era un comunista, y también visitó Washington. Luego se volvió contra los Estados Unidos y, con la ayuda soviética, creó el primer estado socialista del continente americano. En las primeras tres décadas, Cuba se convirtió en un aliado y un “entretenido” económico de la Unión Soviética. Los intentos fallidos de la CIA de invadir la isla y matar a Fidel crearon una buena excusa para la represión interna. Pero Castro no creía en el Telón de Acero, sino en los barcos que emigraban: aquellos a quienes no les gustaba su sistema los habían llevado a Florida. Ni sus opositores pueden negar que eliminó el analfabetismo, creó un buen sistema de salud y de educación para su pueblo en comparación con América Latina. La esperanza de vida al nacer alcanzó un cierto nivel y en algunos años estuvo ligeramente por encima del promedio de los Estados Unidos. Esto también convirtió a muchos estadounidenses no comunistas en un partidario de la salud pública gratuita. Cuba también intentó exportar su propia revolución, pero sus intentos fracasaron. Tenía mayor éxito con la exportación de sus médicos. En Venezuela, por ejemplo, hasta entonces el médico nunca había sido visto en los barrios pobres. La aparición de médicos cubanos preparó el terreno para la victoria electoral de Chávez. Después del colapso de la Unión Soviética y el fracaso del socialismo europeo, muchos predijeron la caída de Fidel Castro y el sistema cubano. Sin embargo, las últimas tres décadas demostraron que el modelo cubano puede sostenerse sin el apoyo financiero de los rusos. A expensas de las dificultades económicas y las restricciones a las libertades, pero la verdad es que en América Latina hay muchos ejemplos de problemas mucho más graves y represión más cruel que las de los cubanos. Con un gobierno estable y reformas cautelosas, se logró defender el sistema que por necesidad está en la vanguardia de la sostenibilidad ambiental debido a la falta de energía. En Europa, muchas personas se olvidan del hecho que casi una cuarta parte de la población mundial todavía vive en sistemas socialistas dirigidos por partidos comunistas. Por supuesto es difícil comparar China, Vietnam y otros países asiáticos con Cuba. Pero su historia es idéntica en cuanto a que las potencias occidentales en cada uno de ellos actuaron como un cruel opresor y un explotador sin escrúpulos. La lucha por la independencia nacional ha sido impulsada por todo el mundo por los comunistas y sus aliados, que aún utilizan una fuerte retórica nacional. En primer lugar, esto es lo que les da una legitimidad duradera. Mientras que en Europa Central, el comunismo era el servicio de un poder externo – la Unión Soviética – que era más atrasado de nuestra región, en estos países, la política de desarrollo centralizado conllevó la modernización. La aplicación dogmática de los principios socialistas ha causado muchos daños, pero la salud, la educación y las condiciones de vida elementales han mejorado. El socialismo y el capitalismo son conceptos ideológicamente contradictorios, pero tienen muchos matices económicos. Los líderes chinos y vietnamitas aparentemente los varían hábilmente. Los líderes cubanos también se están preparando para esto con la aprobación de la nueva constitución en febrero que legitima la propiedad privada. Sin embargo, independientemente de las reformas de la economía de mercado, pocos cubanos quieren restaurar la hegemonía estadounidense, ya que la historia de la isla ha sido una lucha por la libertad de los españoles y los yanquis. El romance de la revolución de hace sesenta años ya ha desaparecido, y los defensores actuales del socialismo tampoco ven la esencia del pensamiento de la izquierda en la recolección colectiva de la caña de azúcar. Pero sigue siendo un hecho histórico que un país pequeño, atrasado y mantenido en corrupta dependencia, bajo la dirección de una docena de jóvenes revolucionarios, pudo romper con la tutela forzosa del estado más poderoso del mundo.